Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozó Veszprémben

Iskolánk vegyes kara is meghívást kapott a Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozóra, melyet Veszprémben rendeztek meg.

Szeptember 28-án csütörtökön egy gyors délelőtti próba után dél környékén útnak indultunk, és egy kényelmes vonatút után meg is érkeztünk Veszprémbe. A szállásunk nem messze a várostól, Balatonalmádiban volt. A vacsorát követően kaptunk egy kis szabadidőt, amiben el lehetett menni sétálni, illetve társasozni is lehetett. A kellemes séta után mindenki lefeküdt aludni. Másnap reggel egy kiadós és finom reggeli után átbuszoztunk Veszprémbe. Délelőtt és délután az összes jelenlévő kórus összepróbálta a közös darabokat, amiket az esti hangversenyen énekelni terveztünk. A próbák nagyon hangulatosak voltak, és az Árpád-házi Szent Margit-templom akusztikája még ünnepélyesebbé tette a próbákat és a koncertet. Nagyon nagy sikere volt az előadásnak, ahol a 15 kórus, a Mendelssohn Kamarazenekar és Dankos Atilla orgonaművész adtak egy felemelő estét az összegyűlt közönségnek és az online becsatlakozóknak (melyet az alábbi linken lehet meghallgatni.)

Másnap reggel kilenckor már Veszprém utcáit jártuk, ugyanis a belvárosban összegyűltek a kórusok, és Jean Henric (a Pueri Cantores Nemzetközi Kórusszövetség elnöke) beszéde után, megkoszorúztuk Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentjének a szobrát. Innen a Veszprémi Ifjúsági Fúvószenekar kíséretével felvonultunk a várba, a Szentháromság térre.

Itt 10:15 kor kezdte a kórusok nagy része a békeimát a Szent Mihály-főszékesegyházban. Az ízletes ebéd után, volt egy kis szabadidő, amit Veszprém belvárosában tölthettünk el. Késő délután elindultunk egy a városközponttól kicsit távolabb eső templomhoz, a Magyarok Nagyasszonya-templomhoz, ahol az esti 18:00 órás szentmisén szolgáltunk, utána pedig tartottunk egy kis koncertet, melynek keretein belül a gregorián férfikar is énekelt. A koncertnek hatalmas sikere volt, és nagyon élveztük (link). 

Vasárnap reggel gyorsan összepakoltunk, és átbuszoztunk Veszprémbe, ahol a Szentháromság téren összepróbáltuk az énekeket. Ezt követően mind a 15 kórus együtt szolgált a 10:30 kor kezdődő érseki, a kórustalálkozót lezáró szentmisén, ami felemelő élmény volt mindenki számára. (A szentmise közvetítése az alábbi linken érhető el)

Írta: Rab László